Így válhatsz igazán jó bármanagerré?

barmanager_tanfolyam_4

A bármanager tisztségét és hivatását nagyon sokan hajlamosak félreértelmezni, és egyfajta olyan nyakkendős, irodista teendőt vizionálni mögé a menedzser szó hallatán, ami szinte egyáltalán nem jellemző minderre. Bármanagerré ugyanis nagy általánosságban a már vendéglátásban dolgozó mixerek, pultosok, vagy elhelyezkedés előtt álló szakemberek válhatnak, méghozzá egy speciális képzés során, aminek részeként olyan gyakorlatias helyzeteket és feladatokat ismerhetnek meg, illetve élhetnek át az érintettek, amelyekkel egy átlagos vendéglátós minden egyes nap találkozik.

 

 

barmanager

A bármanager tanfolyam legfontosabb célja, hogy bárki profi szinten tudja űzni a vendéglátás tudományát, aminek érdekében a kurzust elvégző szakemberek lényegesen racionálisabban tudják majd elvégezni munkájukat, és sokkal hatékonyabban, tudatosabban rendszerezhetik a gyakorlati munkafolyamatokat is. Egy ilyen tanfolyam során elméleti és gyakorlati tudást egyaránt kaphatunk, így a legalapvetőbb vendéglátó ismeretek megszerzésén túl mindent megtudhatunk arról, hogy miképpen lehet gazdaságosan és színvonalasan üzemeltetni egy vendéglátó egységet.

Ezeket kell tudnia egy jó bármanagernek

Egy jó bármanagernek szükséges ismernie a legalapvetőbb vendéglátó ismereteket, így például ismernie kell az egyes vendéglátó üzleteket, tudnia kell összeállítani egy megfelelő itallapot és termékválasztékot, sőt helyt kell állni akkor is, ha üzleten kívüli szolgáltatást kell nyújtania. Egy bármanagernek tisztában kell lennie mindezen túl a vendéglátásban alkalmazható hasznos marketing eszközökkel, valamint az efféle üzletek üzemeltetésének személyi feltételeivel is, hovatovább az egyes vendéglátóhelyek ellenőrzésének ellátását is el kell látnia. Egy bármanager ezen felül megfelelő jogi alapismeretekkel is rendelkezik az üzleti gazdálkodás tekintetében, így tudnia kell például azt, hogy mi szükséges egy vendéglátó egység nyitásához, működéséhez és gazdálkodásához, hogyan kell meghatározni egy hely árképzését, illetve milyen higiéniai szabályokat kell betartani. Mindezen felül ismernie kell az Európai Unióban érvényes munkavállalás feltételeit, valamint a szakmán belüli kommunikáció módszereit is.

Ha igazán jó bármanagerek akarunk lenni, akkor nem elég tisztában lenni a legkülönfélébb italokkal és jellegzetességeikkel, hanem még a kávé és a tea felszolgálását, sőt a barista munkafolyamatokat is ismernünk kell, de ha a szükség úgy hozza, meg el kell tudnunk készíteni egy ízléses presszókávét, capuccinót vagy kávékülönlegességet, amelyek mellett a tejhab öntési technikákkal sem árt tisztában lennünk. Persze nagyon lényeges mindemellett, hogy elegendő gazdálkodási ismeretekkel rendelkezzünk, ezáltal tudjunk áruforgalmi mérlegsort készíteni, ismerjük a vendéglátás árképzését, az áfát, a haszonkulcsot, valamint a különféle adónemeket a személyi jövedelemadótól kezdve, a társasági adón át, a jövedéki adóig bezárólag. Ismernünk kell mindezen túl a bérezés körüli szabályokat, a bérgazdálkodás, a bérelszámolás menetét, de hozzá kell tudnunk szólni a készletgazdálkodáshoz, a forgási sebességhez és az eredmény képződéséhez is.

A bármanager feladatai

A bármanagernek minden feladatot el kell látnia, ami egy vendéglátóhelyen szükséges lehet, de elsődlegesen neki kell kezelnie az összes papírmunkát, át kell vennie a beérkező árut, kiválasztani a megfelelő személyzetet és ellenőrizni azok munkáját, gondoskodni a napi ajánlatról és akciókról, a marketingről, a PR-ról, a rendezvényszervezésről, de mindezen túl ő osztja ki a béreket, és ő biztosítja a napi elszámolást is.

Újrapróbálom!
Jelentkezz most!
További információ: 06-30/677-05-14