Bármanager tanfolyam magántanulóknak

Bármanager tanfolyam ára magántanulóknak:

85.000.- forint, mely tartalmazza a tankönyv árát!

Részletfizetés minden hallgatónk számára biztosított!

Intenzitás:

4 alkalom, alkalmanként 3 óra

Képzési helyek:

Budapest

Jelentkezés és további információk:

+ 36 30 677 0514

info@mixersuli.hu

 

JELENTKEZEM

 

A képzés célja

Vendéglátásban dolgozó vagy elhelyezkedés előtt álló szakembereket képzi tovább a tanfolyam, illetve olyan gyakorlati jellegű feladatokat és helyzeteket taglal, mellyel a vendéglátós nap mint nap találkozik. A kurzus célja, hogy a gyakorló szakemberek képesek legyenek racionálisabban megszervezni munkájukat, hatékonyabban, tudatosabban rendszerezzék és végezzék a gyakorlati munkafolyamatokat. Kellő elméleti és gyakorlati tudásuk birtokában színvonalasan - a mai kor elvárásának megfelelően – gazdaságosan üzemeltessék vendéglátó egységüket. Megszerzett tudásukra alapozva a már meglévő, és a kurzuson megszerzett ismereteiket kreatívan tudják alkalmazni. Ismerjék a hazai és nemzetközi szabályozásokat, elvárásokat, széleskörű italismerettel bírjanak, és jól alkalmazzák a szakmához kötődő etikett és protokoll előírásait.


Kiknek ajánljuk képzésünket

  • A vendéglátásban dolgozó szakembereknek
  • A vendéglátásban elhelyezkedni vágyó szakembereknek
  • Vendéglátó üzlet vezetőinek
  • Leendő üzlettulajdonosoknak
  • Illetve mindazoknak akik a vendéglátást profi szinten kívánják elsajátítani.

Tematika

1. Vendéglátó ismeretek

  • A vendéglátás általános jellemzőinek ismertetése
  • Vendéglátó üzletek ismertetése, üzlet termékválasztékának összeállítása
  • Itallap szerkesztése
  • Üzleten kívüli üzemeltetés (pl. kitelepülés, catering szolgáltatás)
  • Vendéglátó üzletek üzemeltetésének személyi feltételei
  • Marketing a vendéglátásban
  • Vendéglátó egységek ellenőrzésére való felkészülés

2. Üzleti gazdálkodás a vendéglátásban, jogi ismeretek

  • Vendéglátó egység nyitásához szükséges ismeretek
  • Vendéglátó üzlet gazdálkodása
  • Árképzés a vendéglátásban
  • Kommunikáció a szakmán belül
  • Higiéniai ismeretek
  • Európai Unión belüli munkavállalás feltételei

3. Kávé és tea ismerete, felszolgálása, barista munkafolyamatok

  • Kávé, és kávékülönlegességek ismerete, felszolgálása
  • Presszókávé készítése
  • Capuccinó készítése, a tejhab öntési technikák 

4. Gazdálkodási ismeretek

  • Standív készítése (áruforgalmi mérlegsor)
  • Árképzés a vendéglátásban, áfa, haszonkulcs, ár résszint
  • Személyi jövedelemadó, társasági adó, jövedéki adó
  • Bérezés, bérgazdálkodás, bérelszámolás, járulékok
  • Eszközök, források, amortizáció
  • Eredmény képződése, kiszámításának menete
  • Készletgazdálkodás, forgási sebesség, elszámoltatás eladási áron

5. A Barmanager feladatai

  • Az üzlet nyitása után a hivatalos papírmunkák kezelése (jelenléti ív,kis könyv) 
  • A beérkező áru átvétele a szállítóktól számlákkal
  • Megfelelő személyzet kiválasztása és annak munkájának felügyelete
  • Gondoskodni napi ajánlatról,esetleges akciókról
  • Marketing,PR,rendezvényszervezés
  • Stand,vételezés,bérek kiosztása,napi elszámolás

6. A bár zárási munkálatai

  • standolás
  • nyitás, zárási procedúra
  • rendezvényszervezés a gyakorlatban, szituációs feladatok

 

Vizsga

A tanfolyam végén elméleti és gyakorlati vizsgát tehetsz. A sikeres vizsga végén kétnyelvű tanúsítványt állítunk ki, melyet a Bols Mixer Akadémia nemzetközileg elismert oklevéllel is hitelesít.

 

Magántanulói státuszban kedvezményeink nem vehetők igénybe!  

 

JELENTKEZEM

 

 

Újrapróbálom!
Jelentkezz most!
További információ: 06-30/677-05-14